2014. június 17., kedd

8. osztály : Fauvizmus

Igaz ugyan, hogy már kicsöngettek a tanévről, sőt mi több, már elballagtak a nyolcadikosaink is, de az idei munkák bemutatásával még adós maradtamt.
A nyolcadikosoknak ezek a képei a fauve-ok, vagyis a " vadak" festészeti irányzatához készültek. A fauve-ok a képeire az erős, élénk színek használata, a dekorativitás jellemző. Lemondanak a térbeliség ábrázolásáról, gyakran alkalmazzák a komplementer színkontrasztot (kék-narancs, lila-sárga, vörös-zöld), sokszor keretezik fekete vonallal a tárgyakat.
 Ezzel az anyagrésszel az a probléma, hogy a gyerekek túl gyerekesnek érezhetik ezeket az alkotásokat, és ez a korosztály pont az, amely egyre inkább szeretne élethű, a valóságnak megfelelő rajzokat készíteni. (Kudarcforrás, hogy még  nem igazán érett erre a rajzi készsége. Ezért is kedvelik talán jobban a körzővel, vonalzóval készült perspektivikus ábrázolásokat ebben a korban, mivel ezek általában jól sikerülnek, s valósághű látványt adnak.)
Az idei nyolcadikosoknál nem okozott problémát a fauvizmus "gyerekessége". Annál inkább az iskolai használatra beszerezhető temperák színvilága. Furcsa mód, alig lehet már temperát kapni, amelyben normális élénk vörös (piros) szín található. A legtöbb készletben valami bordóhoz hasonlatos bágyadt crimson-szerű szín lapul vörösnek álcázva magát, amelynek egyedüli érdeme, hogy megfelelő kékkel vegyítve szép lilát lehet belőle keverni. De sem normális narancsot, sem más színt nem lehet belőle kihozni. Ha meg véletlenül akad a felhozatalban egy telített, szép vörös színű festék, biztos, hogy a fedőképességével van baj. Csúszik, mállik a papíron, mindenütt kivillantva az ecset nyomán az alatt áttűnő fehér lapot.
Ennyit a technikai nehézségekről, most lássuk a képeket:

Bihari Barbara

Brezoczki Eszter

Csuzdi Bianka

Farkas Attila

Gyurka Veronika

Hackl Tamás

Hanuder Bence

Juhász veronika

Kis Luca

Kovács Sára

Loraszkó Petra

Móczár Anna

Nagy Dániel

Nagy Laura

Pelle Márk

Petes Márk

Polyák Lilla

Rudas Balázs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése