2018. január 28., vasárnap

Rajzpályázatos munkák

A Gyöngyfruct Kft rajzpályázatot hirdetett ismét az iskolások számára. A Gyöngyfructról azt kell tudni, hogy ők szállítják hozzánk az iskolagyümölcsöt. Tavaly szép sikereket értünk el náluk, s igen szokatlan, de általam nagyra becsült módon, minden pályázót szép ajándékokkal jutalmaztak, nem csak a helyezetteket. Ráadásul az átadásra maguk a szervezők jöttek az iskolába és személyesen adták át az ajándékokat. Szóval a tavalyi év tapasztalatait alapul véve, abban a reményben, hogy idén is így lesz-elég sok pályamunkát küldtem be. Tudni való, hogy a gyerekek nagyra értékelik, ha egy-egy pályázatukért akár a legkisebb ajándékot is kapják. Egyből fellelkesülnek, megnő a respektjük a többiek szemében és nagyon büszkén mutogatják mindenkinek a nyereményüket.  Hát az idei díjeső mérsékeltebbre sikeredett, nem zajlott személyes díjátadás sem, de legalább még az is kapott egy Balaton csokit, aki nem lett díjazott a pályázatával.
Idén a téma "Az alma népmesékben" volt. A gyerekekkel jól körül jártuk ezt a témát, volt, aki Tündérszép Ilona aranyalma-csenős történetét, mások a Mosolygó almát és társait rajzolták, megint mások maradtak a jól ismert Hófehérkés sztorinál. Brigi végül is 2. helyezett, Jerne pedig különdíjas lett.


Molnár Rita 6.o

Nagy Gergő 6.o.

Antal Henrietta 5.o.

Berényi Brigita 6.o.

Czibolya Tekla 5.o.

Farkas anna 6.o.

Kutsera Liliána 2.o.

Kádár Bianka 5.o.

Molnár Bálint 5.o.

Novák Alexa 5.o.

Pekk Dániel 3.o.

Tóth Jerne 5.o.

Sándor Noé 2.o.

Szász Roland 6.o.

Pék Dávid 3.o.

Péhli Márk 3.o.

Tóth Natália 6.o.

Vikartóczki vince 2.o.

Vitovszki Martin 3.o.

Felföldi Annabell 5.o.

Tóth Ramóna 6.o.

Tumik Franciska 5.o.