2014. június 30., hétfő

Az Alkotóműhely munkáiból

Már írtam ezen a helyen arról, hogy tavasszal újra indult az Alkotóműhely a Művelődési Házban. Egy kis maroknyi lelkes csapattal dolgoztunk itt együtt keddenként négy óra után. Kezdetben üvegeket rajzoltunk, festettünk, majd eljátszogattunk a formákkal,  próbáltuk kompozícióba helyezni a lerajzolt tárgyakat, később linózni kezdtünk. Ezzel a munkával még nem mindenki végzett, de hát majd ők folytatják szeptemberben. Akik viszont befejezték a metszést, azok kísérletezhettek a nyomtatással és a színekkel, így születtek egyszínű fekete, színes ill. két színből álló képek.

Tatár Vivien 7.o.


Liziczai Fruzsina 5.o.

Zsoltész Boglárka 5.o.

Gál Noémi 6.o.
















Nyomtatjuk a linókat.
 Igaz, nem mindenki a sajátját,
mert az éppen hiányzó ( osztálykiránduló)
alkotók munkáit a többiek  segítettek lenyomtatni,
 hogy az év végi kiállításra elkészüljünk.

És a kész munkák:
Frecskó Attila 5.o.
Gál Noémi 6.o.

Gál Noémi 6.o.

Gál Noémi 6.o.

Tatár Virág 5.o.

Csomor Patrícia 7.o.

Liziczai Fruzsina 5.o.

Kovács Sára 8.o.

Csépány Hanna 5.o.

Csépány Hanna 5.o.

Csépány Hanna 5.o.

Cseplye Tímea 5.o.

2014. június 23., hétfő

5. osztály. Növények árnyképei

A következő munkák az ötödikesek utolsó feladatsorát mutatják be. Száraz növényeket világítottunk meg és vetítettük ki az árnyképeit a fehér interaktív táblára. A cél az volt, hogy úgy fessék meg az árnyékokat, hogy a képen érezhető legyen , melyik van közelebb, vagy távolabb, az árnyalatok mélyítésével vagy világosításával érzékeltessék a teret. Azok a munkák sikerültek jól, ahol  a gyerekek mertek egy-egy növény mögé vagy elé festeni, s ahol a tónuskülönbségek jól érzékelhetőek.Ezt a munkát továbbfejlesztve egy saját árnyjátékot dolgozott ki minden csoport, s játszott el az utolsó előtti órán.Természetesen majd az ezekről az órákról készült képek is felkerülnek ide.


Balázs Barbara

Bedross Kinga

Csuz Vivien

Csépány Hanna

Frecskó Attila

Harnos Dávid

Kis Hanna

Liziczai Fruzsina

Rusznyák Nelli

Tatár Virág

Vas Nóra

Zsoltész Boglárka

2014. június 17., kedd

8. osztály : Fauvizmus

Igaz ugyan, hogy már kicsöngettek a tanévről, sőt mi több, már elballagtak a nyolcadikosaink is, de az idei munkák bemutatásával még adós maradtamt.
A nyolcadikosoknak ezek a képei a fauve-ok, vagyis a " vadak" festészeti irányzatához készültek. A fauve-ok a képeire az erős, élénk színek használata, a dekorativitás jellemző. Lemondanak a térbeliség ábrázolásáról, gyakran alkalmazzák a komplementer színkontrasztot (kék-narancs, lila-sárga, vörös-zöld), sokszor keretezik fekete vonallal a tárgyakat.
 Ezzel az anyagrésszel az a probléma, hogy a gyerekek túl gyerekesnek érezhetik ezeket az alkotásokat, és ez a korosztály pont az, amely egyre inkább szeretne élethű, a valóságnak megfelelő rajzokat készíteni. (Kudarcforrás, hogy még  nem igazán érett erre a rajzi készsége. Ezért is kedvelik talán jobban a körzővel, vonalzóval készült perspektivikus ábrázolásokat ebben a korban, mivel ezek általában jól sikerülnek, s valósághű látványt adnak.)
Az idei nyolcadikosoknál nem okozott problémát a fauvizmus "gyerekessége". Annál inkább az iskolai használatra beszerezhető temperák színvilága. Furcsa mód, alig lehet már temperát kapni, amelyben normális élénk vörös (piros) szín található. A legtöbb készletben valami bordóhoz hasonlatos bágyadt crimson-szerű szín lapul vörösnek álcázva magát, amelynek egyedüli érdeme, hogy megfelelő kékkel vegyítve szép lilát lehet belőle keverni. De sem normális narancsot, sem más színt nem lehet belőle kihozni. Ha meg véletlenül akad a felhozatalban egy telített, szép vörös színű festék, biztos, hogy a fedőképességével van baj. Csúszik, mállik a papíron, mindenütt kivillantva az ecset nyomán az alatt áttűnő fehér lapot.
Ennyit a technikai nehézségekről, most lássuk a képeket:

Bihari Barbara

Brezoczki Eszter

Csuzdi Bianka

Farkas Attila

Gyurka Veronika

Hackl Tamás

Hanuder Bence

Juhász veronika

Kis Luca

Kovács Sára

Loraszkó Petra

Móczár Anna

Nagy Dániel

Nagy Laura

Pelle Márk

Petes Márk

Polyák Lilla

Rudas Balázs