"KIKLET(T)EK?" Kiállítás a felsős alkotótábor munkáiból

A fura cím: Kiklet(t)ek?  egy rég letűnt népet takar, egy kitalált civilizációt, amelyet mi találtunk ki tizenöt alkotótáboros bő fantáziájú és lelkes gyerekkel.  Ennek a fiktív civilizációnak megalkottuk a történelmét (részben), mítoszait, tárgyait, ékszereit.

 Nem újdonság, hogy egy művész egy fiktív, kitalált dolgot állít be úgy, mintha az valóság lenne. Weöres Sándor egy jó ideig orránál fogva vezette kétkedő író- és költő társait, valamint a magyar irodalomkedvelőket, mikor előállt a Psyché című művel. Azt állította, hogy azt Csöngén találta és egy eddig ismeretlen 19. századi költőnő, Lónyai Erzsébet írta azokat, és  állítását igazolni látszott a mű 19. századi nyelvezete is. Persze, ismerve Weöres zsenialitását, azért sokan megkérdőjelezték ezt a tetszetős mesét, így a költő fél év múltán elismerte, hogy valójában mindez az ő alkotása, s Lónyai Erzsébet alakja, élete, története, versei az ő képzeletének termékei.

 A mi kikletekről szóló kiállításunk inspirálója mégsem a költő, hanem Gellér B. István pécsi képzőművész volt. Gellér B.István valamikor a 80-as évek első felében készített egy plakátot a kerámia biennáléra, egy fossziliát nyomott az agyagba, s ahogy nézegette a fotót,  a spirális formában felfedezte egy elpusztult város nyomait. Aztán úgy gondolta, ha ez egy elpusztult város, akkor itt vannak régészek, ha vannak régészek, akkor vannak leletek, ha vannak leletek rekonstruálni lehet a régiek életét, s kezdetét vette egy azóta is tartó folyamat, amely során megalkotta a Növekvő Város leleteit, épületeit, régészeit stb. www.gellerbistvan.hu

Én pedig azt gondoltam, ha a Gellér B. Istvánt harminc-negyven éve ilyen jól elszórakoztatja a saját maga által teremtett civilizáció feltárása, ismertetése, akkor ez egy nagyon klassz dolog lehet (és persze a Növekvő Város tényleg az.) Szóval arra gondoltam, milyen érdekes lenne, ha kipróbálnánk valami  hasonlót a gyerekekkel. 

Az biztos, nagyon jó móka volt, s most már értjük a művészt. Valójában ez a rekonstruálás egy egész életen át tartó folyamat lehet, amelynek csak a gyermeki játékosság és a meg-meg újuló és szárnyaló bő fantázia szabhat irányt, határt. .

Mivel elképzelésünk szerint a kikletek a föld alatt éltek, fák gyökerei, vízerek között, ezért a gyerekek azt találták ki, hogy a kiállítás egy föld alatti világ hangulatát adja vissza. Így a kiállítást gyökereket, vízereket idéző díszletek közt, sólámpák derengő félhomályában  tartottuk meg, elemlámpák által megvilágítva az aktuális tárgyakat. A tárlatvezetést a gyerekek végezték, ismertetve a népünk jellemzőit. A tárgyakat, fejfedőket, kiklet alakokat meg lehetett fogni, fel lehetett próbálni, bele lehetett bújni a bőrükbe.

Készül a kiállítás:

Az elkészült kiállítás így nézett ki, mellékelem a a tárlatvezetés szövegét is. A történetet, mítoszokat, tárgyakat a gyerekek találták ki:

A TÁRLATVEZETŐK SZÖVEGE:

A kikletek valamikor minden földrészen megtalálható népcsoport volt. Később valamilyen okból a föld alá kényszerültek, ennek valódi okát egyelőre, még csak találgatják a tudósok, bár mítoszaik homályosan utalnak az eseményre.

A sokáig titokban maradt földalatti civilizáció maradványait kezdetben víz alatti barlangokban kutató búvárok, kíváncsi turisták fedezték fel, a régészet csak nem rég kezdett el velük foglalkozni, pedig már a viking leírások is említik őket. Ám egészen mostanáig a tudomány csak mondabeli kitalációnak tulajdonította létezésüket. A nehézséget az okozza a feltárásban és a leletmentésben, hogy rendszerint csak víz alól lehet a városaikat megközelíteni.

Az itt látható leletanyag ez idáig a legteljesebb, amit valaha is bemutattak a kikletek életéről.

A kikletek a föld alatt éltek, sötétségben, fák gyökerei és vízerek között, így a kiállításunk is ezt a közeget próbálja megidézni.

A leletekből, írott és tárgyi forrásokból kiderült, hogy kereskedelmi kapcsolatban álltak a vikingekkel, így aztán Viking leírásokból ismerjük a nevüket, amelynek jelentése: elrejtettek. A kikletek pusztulása is a vikingekhez köthető. Ők ugyanis földalatti drágaköveik után kutatva többször végigdúlták, végül pedig megsemmisítették ezt a békés civilizációt. Hogy ez pontosan mikor történt, azt nem tudjuk, de annyi biztos, hogy a Kr.u. 8. sz-ban még viking források említik őket, de utána nyomuk vész a történelemben.

Tárlatunk bevezető részeként festményeket láthatunk, amelyek a kikletek életének, történelmének eseményeit mutatják be mai művészek által.

Első képeken a kikletek megközelítésének lehetőségeit látjuk. Jól megmutatja kép, hogy víz alól vagy barlangokon keresztül juthatunk birodalmukba. 

A képek többsége a kiletek földalatti világát mutatja be. A fák gyökerei között építették ki otthonaikat, sokszor 1-2  gyökér közé vagy épp egy vastag gyökérbe építve azt.

A nagy zöld fát ábrázoló képen a fa  gyökereiből egy különleges zöld folyadék fakad. Ezt a világító, zöld folyadékot bájitalnak használták a kikletek. Több színes bájitalkeveréket fogunk majd látni a tárgyaik között is. (Jancsovics Dóra képe)

Vallásukat tekintve fényimádók voltak. Időről időre mindig akadt egy-két ember, akit kiválasztottak és felküldtek a fényre. Fő istenük Vekka istennő-róla még majd hallunk- a fény megtesítsítője volt. Ezen a képen a gyökerek között egy tüzes virág formájában jelenik meg Vekka. (Bedross Kinga képe)

Lentebb a szent Theres madárt ábrázoló képek és a Thrull-legendához kapcsolódó alkotások láthatók.

A Theres madár legendája

A hagyományuk szerint a kikletek az idők kezdete előtt a föld felszínén éltek, földet műveltek és kecskét tenyésztettek. Történt egyszer, hogy a becsvágyó Nannon, Vekka istennő főpapja és tanítványai ellopták a Theres madarat, aminek csodatévő vére isteni erővel ruházta fel azt, aki ivott belőle. Vekka, megtudva szent madár pusztulását, szörnyű haragra gerjedt papja és annak népe ellen. Megfosztotta Nannont és követőit isteni hatalmától és a föld alá száműzte őket, akik itt építették ki civiláziciójukat. A képeken a csodás Theres madarat látjuk.

A Thrull-legenda

Vallásuk másik központi istensége a fény istene mellett, Thrull volt, a sötétség istene. Fontosságát bizonyítja, hogy számos monda fűződik személyéhez.

A középen levő kép (Jancsovics Csenge)  Thrull isten kék papját ábrázolja, akinek fő jellegzetessége a kék bőr és a tar, kopasz fej volt.

Több képen megjelenik egy különleges fa (Jancsovics Dalma, Jancsovics Csenge), amelynek szerepét egy újabb monda világítja meg:

A legenda szerint, amikor Vekka a föld alá száműzte a kikletek népét, akkor Thrull, a sötétség istene megajándékozta őket egy bölcs fával. Ez a fa kis lényeket termett, és ezeket a lényeket Thrull isten tiszteletére Thrulloknak nevezték. Amikor egy kis kiklet csecsemő megszületett, a fa megtermett egy kis Thrull állatkát, aki a kis csecsemő kisérője maradt élete végéig. Ez a Thrull teljes mértékben azonosult kis gazdájával, őrizte és védte haláláig. Amikor a kiklet meghalt, a kis Thrull is követte a halálba. A Thrullok imádták gazdájukat, beszélni nem tudtak, de érzéseiket tökéletesen, gyönyörűen fejezték ki. Különlegességük az volt, hogy tudtak világítani. A sötét üregekben, járatokban mutatták az utat gazdáiknak. A szentélyben majd fogunk látni egy megkövesedett Thrull állatkát is.

Thrull-kódex

A kikleteknek kevés írásos emlékük maradt fenn, ilyen épségben meg ez idáig csupán ez az egy volt megtalálható. Legfelül látható egy lap a Thrull- kódexből (Kovács Sára)l. Hosszú időbe telt, míg a tudósok megfejtették az írásukat, így ma már el tudják olvasni. Ez a lap egy részletet tartalmaz a Thrull-legendából, és a következő képen hangzik:

„ Thrull isten vagyok, a sötétség istene. Ti lények, akik magatokat kikleteknek nevezitek, birodalmamba költöztetek a föld alá. Legyetek üdvözölve barátaim! Ajándékom nektek híveim, egy öröklétig tartó barát. Ez a fa megtermi nektek a tökéletes társat egy életre. Szeressétek és vigyázzatok ezekre a varázslatos kis lényekre.”

 A feltárások során sok agyag tálat, agyag edényt találtak a régészek. Jellemző díszítő minta volt a gyökerekből, indákból álló kanyargó motívum, amely egyesek szerint nem a gyökerekre, hanem inkább a napra utalhat, ami után nyilván nagyon sóvárogtak a kikletek. Másik kedvelt motívumuk, ami gyakran megtalálható a tárgyaikon, érdekes módon, egy felszínen élő madár, a bagoly.

A tudósok sokáig nem tudták mire vélni a bagoly-motívum eredetét, míg nem rábukkantak Zedylin mondájára.

Zedyilin mondája

A legenda szerint nagyon sok idő telt el, míg a Vekka haragja enyhült, s az első kiklet a fényre merészkedett közülük. Ezt a bátor kikletet Zedylinnek nevezték. Hogy Vekka kimutassa, már nem haragszik oly nagyon a népére, Zedylinnek indulása előtt adott  egy  baglyos amulettet. Az istennő csak annyit mondott neki, ez majd mutatja az utat. Mikor Zedylin felért a felszínre, egy gyönyörű bagoly várta őt. A madár megmutatta a földet Zedylinnek, s hogy régen miként éltek itt a kiletek, és segítségével épségben jutott vissza a felszín alá. Ettől fogva mindenki Zeylinhez ment, ha tudni akart valamit a felszíni világról. A kikletek Zedylint bölcs embernek tartották. Ám egy napon, mikor a vikingek már sokadjára támadták meg a kikleteket, Zedylin a csatában életét vesztette. Halála percében nagy fényesség keletkezett és a lelke bagoly formájában elhagyta ezt a sötét világot. Így lett a kikletek szent állata a bagoly, amelynek a Zedilyn nevet adták.

Itt láthatunk két különleges szépségű tálat. Az egyiken a Theres madár jelenik meg (Ondrék Zsófia),

a másik egy sajátos technikával készült edény (Jancsovics Dorottya). Ez is a tipikus gyökér vagy nap motívummal van díszítve. A hagyomány szerint ebbe a tálba fogták fel a különleges zöld folyadékot kibocsátó fa nedvét, amit bájitalként használtak, s amelyről már láthattunk korábban egy festményt. Most ebből a tálból mindenki vehet egy kis papírcsíkot, amelyen egy csak neki szóló idézetet talál, amely nem csupán idézet, hanem útmutatóként is szolgál életének alakításához. 

 A kiállítási tárgyak közt több bájitalt tartalmazó üvegecske is látható, színes folyadékkal töltve, amely a csodás fa nedve.

Hipnotekerc (Liziczai Fruzsina) 

A gyógyászatban használták. Pörgetése elősegítette a betegek elaltatását, erős fájdalmak megszüntetését, csillapítását. Anyaga égetett agyag, díszként szintén ismeretlen kristályokat használtak.

Vekka szobor (Ondrék Zsófia)

Ez a kis szobor főistenüket, Vekka istennőt, a fényistent ábrázolja, amelyre egy földfelszínen való bolyongás során bukkantak, s úgy gondolták, a szobrot maga Vekka küldte nekik.

Tárgyak, amelyek bizonyítják, hogy a kikletek jártak a felszínen

A felszínre való feljutásukat több tárgy is bizonyítja. Itt van például az égetett agyag térkép (CseplyeTímea) . A domborzatok, vizek jelzése egyértelműen bizonyítják, hogy volt ismeretük a felszíni világról.

Iránytűékszer (Kovács Sára)

A fenti tárgy is ezt bizonyítja, bár mivoltára a régészek és a tudósok sokáig nem jöttek rá. Egy díszes, szimmetrikus, drágakövekkel kirakott ékszernek tűnik első látásra. Így sokáig medálként tartották számon. Mígnem egy Danny Flanagan nevű régész észrevette, hogyha a tárgyat a napfényre teszi és forgatja, az egyik kristály világítani kezd. Csak kíváncsiságképpen mellé tett egy iránytűt, s rájött, hogy a négy kristály elhelyezése megegyezik a négy égtáj irányával. Majd a ma használt iránytűvel együtt kezdte forgatni az agyagtárgyat, s feltételezése beigazolódott: Amikor a piros kristály ragyogott fel a tárgyon, az iránytű északra mutatott. Sorban kipróbálta az összes égtájjal, és mindnél megegyezett. Megkértünk egy drágakövekkel és kristályokkal foglalkozó tudóst, hogy állapítsa meg, milyen kristályokat helyeztek az iránytűbe, de a szakértő vizsgálatai azt mutatták ki, hogy ez idáig teljesen ismeretlen drágaköveket használtak a tárgy elkészítésénél.

Játékok

A kikletek szerettek játszani. Kedvelték az egyéni és a társasjátékokat, labdajátékokat. Erre utal ez a kis  nemezlabda is (Ondrék zsófia), amit töredékes barlangfestményeik alapján rekonstruáltunk. Sok játékukról nem tudjuk milyen szabályok alapján játszották, de néhányat ismerünk.

Sorsjáték (Csépány Hanna) 

A játékot nem ismerjük pontosan. Vélhetőleg valamiféle jóslást, útmutatást adott a kérdezőnek. Azt tudjuk, hogy csak kivételes alkalmakkor használták, mert súlyos következményekkel is járhatott használata. A kérdező dobott a kockával, s a jel utat mutatott neki. Gyanítjuk, hogy az egyik jel kidobásakor köteles volt véget vetni az életének a kérdező.

Voodoo játék (Kovács  Sára ) 

Azt a kis táblát, rajta a széttárt karokkal és lábakkal fekvő emberalakkal, feltehetően úgy használták, mint egy woodoo babát. A lyukak az agyagtáblán arra utalnak, hogy  kis pálcikákat döftek az agyagbaba testébe, ezzel okozva fizikai fájdalmat kiszemelt áldozatnak. A pálcikák valószínűleg fából készülhettek, és sajnos az idők folyamán mindelpusztultak.

Amőbusz (Kis Hanna)

Az itt látható játék az Amőbusz nevet viselte

, gyerekek és felnőttek is szívesen játszottak vele. Eredetileg a 9 négyzethez hat bábú tarozott, de a feltáráskor mi csak ötöt találtunk. A játékot két ember játszotta, mindkét személy 3-3 bábuval játszott. Az nyert, akinek bábuit elsőként sikerült egymásmellé helyezni függőleges, vízszintesen, vagy átlósan.

táblajátékok:

Itt láthatunk két táblajátékot. Az általunk csak csigatáblának (Kovács Kata)

nevezett játékot nem tudjuk, miként  játszották, de a leírások szerint kedvelt táblajáték volt főleg a harcosok között. 

A másik táblajáték szabályai sem ismertek egyelőre, pedig a korabeli falfestmények gyakran ábrázolnak ilyen játékkal játszó kikleteket.

Tarisznyák

A paravánnak ezen az oldalán tarisznyák láthatók, melyeket szintén a megmaradt festmények, leírások alapján rekonstruáltuk. Azok a kiletek viselték, akik elindultak a föld felszínére. Ebbe rejtették a szerencsét hozó amulettet, mint hajdan Zedylin.

Fejfedők:

Az itt látható, fentről lógó tárgyak nem mások, mint fejfedők. Ezeknek a fejfedőknek kettős feladata volt, egyrészt védte a viselője fejét, amely azért is volt fontos, mert itt a föld alatt gyakran megesett, hogy föld, esetleg kődarab hullott az emberre, ha pedig felmentek a felszínre, a nap ellen is védett. Ez különösen fontos volt, hiszen a kikleteknek nagyon világos és érzékeny bőrük volt. A fejfedő másik funkciója sokáig nem volt világos. A viking leírások a kikleteket raszta hajúnak ábrázolják. Valójában azonban csak a fiatal, földfelszínre kalandozó  kikletek viseltek raszta hajat. Az idősebb, fényre már nem szívesen vágyó kikletek a fejüket kopaszra borotválták (ez összefüggésben állhatott a Thrull-kultusszal), és olyan fejfedőket viseltek, amelyek emlékeztettek a valamikori raszta hajukra. Ezért látunk itt hajat utánzó fejfedőket is (Bedross Kinga, Csuzdi Bianka). A másik két fejfedő (Liziczai Fruzsina, Jancsovics Dorottya) vélhetőleg fiataloké volt, s a földön való bolyongásukkor viselték.

Ékszerek

A kilket nők és férfiak is szerették az ékszereket. Ezeken is gyakori motívum, az inda, gyökér, esetleg a bagolymotívum. Aranyozott ezüst lapokra dolgoztak, de kedvelték ékszer készítéshez a rezet is.

Amulettek

A régészek számos amulettre bukkantak az ásatások során, melyek anyagukat tekintve kivétel nélkül mind égetett agyagból készültek, de a formájuk nagyon különböző volt. A kutatások szerint a felszínre igyekvő utazók kapták ezeket, s a szintén az erre az eseményre kapott tarisznyában őrizték. Valószínűleg óvó, védő szerepe volt, megvédte viselőjét a rá leselkedő veszélytől, segítette küldetésében.

Szentély

 Itt szent állataik, mondaviláguk főbb szereplői láthatók. Középütt kiemelten a megkövesedett Thrull állatkát (Jancsovics Csenge) figyelhetjük meg, amelyről már volt szó. Különlegessége, hogy ez itt egy kifejett példány, s hogy több ilyen lelet ez idáig nem került elő.

Druin, a kapuőr (Kovács Sára), a félig ember, félig kecske lény, aki onnan kapta az elnevezését, hogy a földalatti civilizáció minden kijáratánál találtak egy ugyanilyen szobrocskát. Írásos emlékekből, valamint a földalatti városokban talált festményekből kikövetkeztettük, hogy ez a lény egy harcosokat őrző démon volt, akiknek a kikletek a föld fölé emelkedésük előtt esküt kellett tenniük, hogy titokban tartják népük mivoltát, s az ország be- és kijáratait akár az életük árán is megvédik. A felszínre induló férfiak, akiket utazónak neveztek, meg kellett vágniuk a tenyerüket, s vérüket a démonszobor kezében látható tálba csöpögtetniük. Ezzel esküt tettek Druin démonnak, amely eskü megszegését halállal büntették. Mindezt ez a festmény is jól szemlélteti.(Kovács Sára)

A középütt lévő festmény szent épületüket, a   Napszentélyt   ábrázolja (Ondrék Zsófia). Minden utazó indulás előtt ide vonult néhány napra, hogy az istenek segítségét kérje útja beteljesüléséhez. Ám mindjárt látni fogjuk, hogy ez az épület nem csak ezért volt a kikletek szent helye.

A bal szélső festmény egy jelentős eseményt, a Beeső Fény Ünnepét (Kovács Kata) mutatja be.
 

A   Napszentély egy olyan helyre épült épület volt, ahová három évente néhány pillanatra besütött a Nap. Amikor ez megtörtént, egy kiválasztott utazó azzal a céllal indult útnak, hogy kiengesztelje Vekka istennőt, aki az elpusztított Theres madár miatt száműzte népét. Az ekkor útnak induló utazó célja az volt, hogy találjon egy ugyanolyan madarat, amit Nannon valamikor elpusztított. Ha megtalálja, népe megszabadult volna a száműzetésből, és újra a felszínre költözhetett volna.

Itt kapott helyet eredetmondájuk főszereplője, a Theres madár égetett agyagból készült szobra (Kovács Kata), a csodatévő Theres madár, aminek elpusztítása után Vekka a föld alá száműzte a kikleteket.  A kiklet mesterek ismerték mesterségük minden fogását, gyönyörű tárgyakat készítettek. Látszik, hogy fejlett díszítő művészettel rendelkeztek. Ismerték az agyag megmunkálásának különböző technikáit, kiégetésének módjait. A földfelszínre való kijutásukat igazolja a Szarvasos ivótál (Kovács Kata) is, amit szintén  kiklet agyagművészet egy remeke.

 Életnagyságú kikletek

A nagy alakú képek a kikleteket ,istenüket és papjukat ábrázolják. A vörös női alak maga a jóságos, de néha haragvó Vekka istennő, a fény istene.

A kék bőrszínű, kopasz alak Thrull isten papja.

Láthatunk itt női és férfi harcost, és két egyszerű kikletet is a köznépből, akik utazók voltak, tehát olyan bátor vállalkozók, akik a felszínre merészkedtek.

 Pillanatképek a kiállításról: