2015. március 26., csütörtök

3D-s képek az alsós rajz szakkörösöktől

Az alábbi feladatot az Igazgyöngyösök honlapján leltem, köszönet nekik érte.
Még a téli szünet előtt kezdtünk el ezzel a munkával foglalkozni  és eredetileg egy biztosítótársaság rajzpályázatára szántuk volna, mert a fődíj, nevezetesen a LEGO nyeremény igencsak ínycsiklandó volt számunkra. Aztán sajnos kiderült, hogy a biztosítótársaság csak a saját, fejléces lapján fogadja el a műveket, úgyhogy végül nem adtuk be. Januárban pedig úgy adódott, hogy más munkába fogtunk, így, akik nem készültek el, annak félbemaradt a műve, de nem véglegesen, mert közben, ha időnk engedte, dolgozgattunk rajta. A bemutató még így sem teljes, mert még mindig van 3-4 olyan gyerek, aki még nem készült el.
Nem véletlen ez az elhúzódó megvalósulás, hiszen ez a kép tulajdonképpen nem is egy, hanem kettő festmény. Ugyanis miután elkészítettük és kivágtuk a várat a papírból, a körvonalait átmásoltuk egy másik rajzlapra. Ekkor következett a lakóház, vár belsejének megrajzolása, kifestése, majd a kettő egymásra ragasztása,  befejezésül pedig a háttér megfestése. Közben rájöttünk arra, hogy nagyon szeretünk zselés tollal rajzolni ( az arany színnek volt a legnagyobb sikere, kicsit örültem is, amikor kifogyott), és arra is, hogy az anilines festék tüzes, sötét színein csodálatosan mutat a világos zselés toll húzta vonal. De nem csak anilines festéket és zselés tollat használtunk, hanem filc tollat, színes ceruzát, temperát, sőt pasztellt is, kinek hogy esett jobban.
Maga a téma amúgy nagyon érdekes, mert egyszerre lehetünk részesei a kinti és a benti világnak. Mi, kíváncsi kinti emberek megleshetjük, mi vagy ki rejtőzik belül az ablakok, ajtók mögött.


Antal Henrietta 2.o.


Ballagó Bogi 3.o.


Barkóczi Dávid 2.o.


Bartók Bianka 3.o.


Benei Jázmin 3.o.


Briski Bogi 1.o.


Csikós Nándi 4.o.
Nándi valahogy rosszul értelmezte a feladatot, már ami a leragasztásos részét illeti és véletlenül az egészet leragasztotta.
Így is szép lett.

Csomor Patrícia 4.o.


Czibolya Tekla 2.o.


Farkas Orsi 4.o.


Hasznosi Bálint 3.o.


Hovanecz Dorottya 3.o.


Kádár Bianka 2.o.


Lukács Dia 4.o.


Molnár Rita 3.o.


Nicoara Dávid 4.o.


Novák Alexa 2.o.


Pelei Richárd 4.o.


Rudas Máté 4.o.


Szabó Vivien 3.o.


Szendlák Virág 3.o.


Tóth Noémi 3.o.



Vági letti 3.o.


Ördög Dóra 2.o.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése