2015. február 3., kedd

7.osztály:Monokróm csendélet

A következőkben monokróm képeket mutatok be, bár a  végére hagytam egy akvarell színvázlatot is.
Még az első félévben készültek ezek a festmények, amelyeknél csak egy színt valamint annak sötétített és világosított árnyalatait használtuk. Kicsit bajban voltunk a dologgal, mivel amikor elkezdtük a munkát valamilyen okból épp nem volt szabad a termünk.  Választanunk kellett, hogy valamelyik alsós terembe megyünk hát rajzolni, vagy átmegyünk az Alkotóműhelybe. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk. Bár kevesen voltunk,  mégis épp hogy csak elfértünk, így láttunk neki a munkának. Szépen felállítottuk a korsókat, almákat, megbeszéltük a fény irányát, árnyékok elhelyezkedését és már dolgoztunk is. A baj csak az volt, hogy következő órán, mikor visszamehettünk a termünkbe, immár az új fényhatások mellett újra kellett értelmeznünk a fény-árnyék viszonyokat. Ebből  aztán kisebb bonyodalmak születtek, mert előfordult, hogy a  képeket újra kellett festenünk, mivel a vetett árnyékok még az első rajzi beállítást követték, míg a bevetett árnyékok, fények az új beállításnak feleltek meg.


Károlyi Titi


Kovács Kata

Gál Noémi


Molnár István

Antal Dávid

Kovács Kata

1 megjegyzés: